Csomagnet.hu

Mit jelent a "postai utánvétel"? Tudod, hogy működik?

Az utánvét jelentése nem mindenki számára tiszta, pedig ennek a csomagküldési lehetőségnek is megvannak azok az előnyei, amiért érdemes lehet igénybe venned. Következő cikkünkben ezért egy gyakran feltett kérdésre fogunk választ adni, hogy ne kelljen fórumokból kiszedned a megoldást.
 
Az utánvétes feladás menete

Az utánvétes csomagküldés legnagyobb előnye a biztonság. Pontosabban az, hogy így biztos lehetsz abban, hogy az az illető vette át a csomagodat, akinek válóban szántad a küldeményt. És hogy hogyan lehetsz ebben biztos? Úgy, hogy az elküldött csomagodat csakis abban az esetben veheti át a címzett, ha annak az ellenértékét kifizeti az általad választott csomagküldő partner (DPD, GLS) futárának.
 
A postai utánvétel jelentése egyébként az angol megfelelőjéből is megfejthető. Angolul az utánvét „cash on delivery” (rövidítve COD), ami tükörfordításban annyit jelent, hogy „készpénz kézbesítéskor”. Utánvétes csomagküldéssel tehát azzal bízod meg a postát vagy a futárszolgálatot, hogy a küldeményedet csak meghatározott pénzösszeg kifizetése esetén adja át a címzettnek. A címzettet terhelő összeg ezután pedig a feladóhoz kerül. Az említett angol elnevezés ellenére az utánvét összegét nem csak készpénzzel lehet rendezni: a GLS-nél és a DPD-nél szinte minden esetben lehet bankkártyával fizetni az utánvétes csomagküldést. Ehhez nem is kell külön szolgáltatást rendelned, a lehetőség alapból adott.
 
Miután átadásra került a csomag, és a címzett kifizette az utánvét összegét, ezt az összeget vissza is utaljuk a bankszámládra. Ha pedig még ennél is biztosabb szeretnél lenni abban, hogy a címzett átvette a csomagodat, akkor bizonyos esetekben átvételi igazolást is igényelhetsz.
 
Erre figyelj, amikor utánvétes csomagküldést intézel

Az egyik legfontosabb dolog, amire figyelned kell, az nem meglepő módon maga az utánvét összege. Mert még ha egyértelműnek is tűnik, nem egyszer volt már arra példa, hogy figyelmetlenség miatt ebből adódtak félreértések. Persze ezeket rendkívül egyszerű elkerülni, ha már tudod, hogy mire kell figyelned. Az utánvét összege ugyanis nem csak a csomag értékére vonatkozhat: vonatozhat ez a szállítás költségére is. Ebből adódóan három különböző módon is rendezheted az utánvétes csomagküldést:
 
  1. A címzett csak a csomag értékét fizeti ki
    Egyszerűen jelöld be a csomag adatainál az „utánvét” lehetőséget. Ezek után beírhatod a csomag értékét, és a bankszámla számot is amire megszeretnéd kapni az utánvét összegét.
  2. A címzett csak a szállítás értékét fizeti ki
    Ugyanúgy kell eljárnod, mint az előző pontnál, de ilyenkor a csomag értéke helyett csak a fuvar költségét és az utánvét kezelési díját kell beírnod.
  3. A címzett a csomag ÉS a szállítás értékét is kifizeti
    Ilyenkor csupán arra kell figyelned, hogy a beírt csomag értékéhez a szállítás költségét is add hozzá. Triviálisnak tűnhet, de születtek már nagyobb hibák is figyelmetlenségből.

Amire még érdemes figyelned az utánvétes csomagküldésnél:
 
A csomagfeladás után már nem lesz lehetőséged módosítani az utánvét összegét, úgyhogy ezért sem érdemes elkapkodni ennek a kiszámolását. Természetesen tévedni emberi dolog, úgyhogy ha netán mégsem a helyes összeget írtad volna be, akkor ezt csak a rendelésed törlésével tudod kijavítani.
 
Amennyiben belföldi csomagküldést intézel, a maximális utánvét összeg a GLS és a DPD futárszolgálatnál bruttó 500 000 Ft. Arra pedig figyelj, hogy a TNT Express-nél nem igényelhetsz utánvétes csomagküldést.
 
Miért előnyösebb az utánvétes csomagküldés a Csomagnet weboldalán?
 
Az online csomagküldő felületünkön, egy helyen hasonlíthatod össze a futárszolgálatok ajánlatait, így mindig megtalálhatod a számodra legkedvezőbb lehetőséget. Arról nem is beszélve, hogy nálunk nem szükséges semmilyen extra formanyomtatványt kitöltened: az általad megadott adatok alapján automatikusan létrejön az utánvétes csomagcímke, ami minden formai követelmények megfelel.
A csomagnet.hu partnere a DPD

Belföld Classic

felvételtől számított
1-3 munkanapos szállítás

A csomagnet.hu partnere a DPD

Belföld Delta

felvételtől számított
1-3 munkanapos szállítás

Csomagnet.hu

Belföld Csomagpont

feladástól számított
2-4 munkanapos szállítás

Csomagnet.hu

Belföld Csomagpontból házhoz

feladástól számított
2-4 munkanapos szállítás (Magyar Posta)

Csomagnet.hu

Belföld Csomagpontból házhoz

feladástól számított
2-4 munkanapos szállítás (Express One)

A csomagnet.hu partnere a TNT

Belföld Express

felvételtől számított 1 munkanapos szállítás

A csomagnet.hu partnere a TNT

Belföld Express 09:00

Csomagod az átvétel utáni munkanapon reggel 09:00 -ig odaér a címzetthez.

A csomagnet.hu partnere a TNT

Belföld Express 10:00

Csomagod az átvétel utáni munkanapon reggel 10:00-ig odaér a címzetthez.

A csomagnet.hu partnere a TNT

Belföld Express 12:00

Csomagod az átvétel utáni munkanapon reggel 12:00 -ig odaér a címzetthez.

A csomagnet.hu partnere a DPD

Külföld Classic

2-5 munkanapos szállítás
célországtól függ

A csomagnet.hu partnere a TNT

Külföld Economy Express

2-5 munkanapos szállítás
célországtól függ

A csomagnet.hu partnere a TNT

Külföld Express

1-2 munkanapos szállítás
célországtól függ

A csomagnet.hu partnere a PickPackPont

Belföld Csomagpont

Szállítás
Csomagpontból csomagpontba
2-4 munkanapos szállítás

Csomagnet.hu

Belföld Express

felvételtől számított
1 munkanapos GARANTÁLT kiszállítás*
99%-ban megvalósul.

Csomagnet.hu

Belföld Csomagpont

felvételtől számított
1 munkanapos GARANTÁLT kiszállítás*
99%-ban megvalósul.

Csomagnet.hu

Külföld EuroStandard

1-5 munkanapos szállítás
célországtól függ

A csomagnet.hu partnere a DPD

Import Classic

2-5 munkanapos szállítás
feladó országtól függ

A csomagnet.hu partnere a TNT

Import Economy Express

2-5 munkanapos szállítás
feladó országtól függ

A csomagnet.hu partnere a TNT

Import Express

1-2 munkanapos szállítás
célországtól függ

Csomagnet.hu

Import EuroImport

1-5 munkanapos szállítás
feladó országtól függ

Csomagnet.hu

Külföld Csomagpontból házhoz

feladástól számított
3-8 munkanapos szállítás

Csomagnet.hu

Külföld Csomagpont

feladástól számított
3-6 munkanapos szállítás